A magyarral ismerkednek a külföldi hallgatók

2016. augusztus 30. - 16:30
Leendő orvosok, fogorvosok és gyógyszerészek a magyar nyelv elsajátításával vágnak neki a Debreceni Egyetemen induló képzéseiknek.

Több száz külföldi hallgató kezdte el hétfőn a magyar nyelvvel és kultúrával való ismerkedést a Nemzetközi Oktatást Koordináló Központ (NOKK) szervezésében a Debreceni Nyári Egyetem közreműködésével a nyelvi kurzuson. A hallgatók Egyiptomtól Indiáig, Nagy-Britanniától Kamerunig, összesen 41 országból érkeztek., Mintegy háromszázan orvostanhallgatóként kezdik meg tanulmányaikat, negyvenen gyógyszerésznek-, több mint nyolcvanan pedig fogorvosnak tanulnak a Debreceni Egyetemen a következő szemeszterben. 

A „külföldi gólyák” a magyar nyelvterületen és Debrecenben való eligazodáshoz kapnak segítséget a kurzuson: a negyven órányi tanulás alatt megtanulnak magyarul  bemutatkozni, megismerkednek a köszönési formákkal és a számokkal, elsajátítják a jelen idejű igeragozást és megtudhatják, hogyan kell kávét kérni a büfében, vagy bemutatni a családjukat. A szervező NOKK Iroda és az érintett karok célja, hogy a hallgatókat minél több olyan hasznos ismerettel vértezzék fel a tanfolyam alatt, amelyek segíthetik majd a későbbiekben a magyar környezetbe való beilleszkedést. A szemeszterkezdés előtti kéthetes tanfolyamon való részvétel segíti a magyartanulást, így a hallgatók a tanévkezdést követően már jobban tudnak majd az angol nyelvű tanulmányaikra koncentrálni.

A külföldi diákoknak tartott orientáción a sok hasznos információ mellett az is elhangzott, hogy a magyar nyelvvel való ismerkedést szóbeli és írásbeli vizsga zárja – ez azonban korántsem jelenti a tanulmányok végét, hiszen a hallgatóknak további 6 szemeszteren keresztül kell magyart tanulniuk. Ez a mindennapokban való boldogulás mellett nagy segítséget jelent számukra akkor, amikor a gyakorlati időszakban magyar páciensekkel találkoznak majd.

A kéthetes nyelvi előkészítő tanfolyamon 24 csoportban 30 tanár oktatja a magyar nyelv alapjaira a külföldi elsőéveseket  augusztus 29. és szeptember 9. között.

Pogány Emese
 


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ