Digitális katonákról a szakkolisoknak

2019. október 17. - 12:59
Ember és gép szimbiózisáról, valamint a legkorszerűbb hadiipari innovációkról volt szó a Hatvani István Szakkollégium hadtudományi kérdésekkel foglalkozó kurzusán. Szerdán Porkoláb Imre ezredes, a GTK címzetes egyetemi tanára tartott előadást.

Az amerikai hadsereg Vasember-projektjéről, az ötödik generációs vadászrepülőgépek speciális sisakjairól, a kiberhadviselésről, a speciális erők különleges mentális edzéséről is hallhattak az érdeklődők  „A digitális katona: ember-gép szimbiózisa dinamikusan változó környezetben” című előadáson, melyet Porkoláb Imre ezredes, a Honvédelmi Minisztérium nemzeti fegyverzeti igazgatójának kutatás-fejlesztésért és innovációért felelős helyettese tartott.

Porkoláb Imre korábban a NATO Szövetséges Transzformációs Parancsnokság parancsnokának képviselőjeként a Pentagonban az amerikai védelmi innováció szervezeteinek fejlődését nyomon követve segítette elő egy nemzetközi innovációs stratégia kidolgozását és annak megvalósításaként a védelmi innovációs ökoszisztéma építését. Jelenleg a Honvédelmi Minisztérium nemzeti fegyverzeti igazgatójának kutatás-fejlesztésért és innovációért felelős helyetteseként a hazai védelmi ipar fejlesztéséért, illetve a védelmi innovációs rendszerek kidolgozásáért és a stratégia megvalósításáért felel.

A Debreceni Egyetem és a Magyar Honvédség Modernizációs Intézete által létrehozott Védelmi Innovációs és Modernizációs Kihelyezett Tanszékről szólva kiemelte, hogy napjainkban már nem a védelmi fejlesztések generálják a civil innovációt, hanem éppen fordítva, ezért van szükség arra, hogy a hadseregek a felsőoktatási intézményekkel együttműködve hozzon létre innovációs ökoszisztémát, mely kettős felhasználású, a hadsereget és az ipart is érdeklő megoldásokat fejleszthetnek ki. Példaként emelte ki a DARPA-t, az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának kutatásfejlesztésért felelős részlegét, amely a Szilícium-völgyben hozott létre civil egységet az egyetemeken felhalmozott tudás hasznosítására.


Porkoláb Imre előadásában felidézte a hadtörténet legjelentősebb paradigmaváltásait, beszélt a küldetésalapú vezetés alapját jellemző tényezőkről (szakmai tapasztalat, önállóság, extrém felelősségvállalás), valamint az emberi adaptációs készség és a technológiai fejlődés kapcsolatáról.

A legkorszerűbb haditechnikai eszközökről szólva kitért az ember és a gép együttműködésének különböző formáira: az alakzatban együtt mozgatható drónokra, a fejlettebb helyzettudatosságot kínáló speciális sisakra, a vadászgépek legújabb generációira, a távolból irányítható robotokra és az autonóm eszközökre is.

Sajtóiroda - TPL
 


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ