Biztos helyen Európa élvonalában

2019. június 04. - 12:34
Több területen is kiváló eredménnyel szerepel a Debreceni Egyetem a U-Multirank rangsorán. A szervezet 96 országból több mint 1700 felsőoktatási intézményt értékelt. A listát kedden hozták nyilvánosságra.

Az Európai Unió által támogatott U-Multirank projekt egy többdimenziós egyetemi rangsor, ami nem csak néhány szempont alapján állít fel sorrendet a felsőoktatási intézmények között, hanem öt különböző fókuszterületen több indikátor figyelembevételével értékeli az egyetemek és a főiskolák teljesítményét. A rangsor készítői idén az általános értékek mellett tíz különböző megközelítésben, többek között a mérnök-, biológia-, fizika-, matematika- és informatikai képzés területén is vizsgálták az egyetem eredményeit.

Összegyetemi téren az 1-es, vagyis legkiválóbb kategóriába került az intézmény a külső kutatási bevételek kapcsán, a szabadalmakban idézett publikációk számát tekintve, a végzettek által létrehozott vállalkozásokat illetően és az idegen nyelvű alapképzési programok sikere tekintetében.

Ugyancsak a legmagasabb kategóriába sorolták az alap- és mesterszakos vegyészmérnök és a fizikus hallgatókat az időben megszerzett diplomának köszönhetően. A környezetmérnök hallgatók szintén 1-es kategóriába kerültek a régióban teljesíthető szakmai gyakorlatok és a regionális közös publikációk arányát tekintve.

A 2-es kategóriába került, tehát kiemelkedően teljesítettek összegyetemi szinten az idegen nyelvű mesterképzési programok, valamint mind az alap- mind a mesterképzésben résztvevő hallgatók végzési és régiós elhelyezkedési arányai is.

- Összességében a vizsgált szempontok alapján a Debreceni Egyetem erősségei elsősorban a nemzetközi kapcsolatokban és a regionális szerepvállalásban mutatkoznak meg, miközben az oktatás és tanulás színvonalát reprezentáló indikátorok teljesen egységes képet mutatva magasra értékelik az intézmény teljesítményét a nemzetközi mezőnyben - mondta el a hirek.unideb.hu portálnak a rangsor megjelenése kapcsán Pintér Ákos, a Debreceni Egyetem általános rektorhelyettese.

Részletek a https://www.umultirank.org/ oldalon.

Sajtóiroda - BZs


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ