Együttműködés az agrárképzésben

2019. január 15. - 14:26
Az agrárszakképzés népszerűsítése és erősítése a célja annak a megállapodásnak, amelyet az egyetem Balásházy János Gyakorló Középiskolája és Kollégiuma, illetve a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat kötött. Az együttműködéssel támogatják a fiatal munkavállalók helyben maradását is.

A Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Középiskolája és Kollégiuma a megállapodásban vállalta többek között pályaorientációs program és ösztöndíjrendszer létrehozását, emellett az intézmény színvonalas kollégiumi ellátást biztosít, valamint egyéni fejlesztési és tehetséggondozási programot dolgoz ki.

- Tehetséggondozó program keretében vesszük fel a tanulókat a települési önkormányzatok támogató nyilatkozatával. A tehetséges diákok a technikusi képzésben vehetnek részt, aki pedig tovább szeretne tanulni, annak a technikusi vizsga után segítjük az egyetemre való bejutását – ismertette Filep Miklós, az intézmény vezetője.

Az intézmény közreműködik abban is, hogy a diákok külföldi tanulmányutakon vehessenek részt.

A megyei önkormányzat azt vállalta, hogy tájékoztatja a települési önkormányzatokat az intézmény képzéseiről, rendezvényeiről, és megjelenteti az oktatási-képzési tevékenységéhez kapcsolódó aktuális információkat.

- A megyében több mint 44 ezer vállalkozás végez mezőgazdasági tevékenységet, ezek mintegy 90 százaléka egyéni gazdaság. Fontos, hogy az ott dolgozók folyamatosan fejlődjenek, a fiatal szakemberek megfelelő képzést kapjanak. Ehhez szükség van egy olyan nagy múltú, eredményes intézményre, mint a Balásházy. Szeretnénk, ha a megyében élők minél több információt kapnának az intézmény képzéseiről, tevékenységéről – mondta el Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke.

A felek a megállapodással támogatják az agrárszakember képzés utánpótlásának biztosítását, a fiatal munkavállalók helyben maradását, vállalkozóvá válását. A megállapodást Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke és Filep Miklós, a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Középiskolája és Kollégiuma vezetője írta alá kedden, a Megyeházán.

Az intézmény a tervek szerint a települési önkormányzatokkal is hasonló megállapodásokat köt a szakképzés népszerűsítése érdekében.

Sajtóiroda - CzA
 




Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ