Hiánypótló informatikai meetup

2018. november 08. - 17:20
A legújabb informatikai technológiákat és módszereket ismerhetik meg azok a hallgatók, akik ellátogatnak a Step Into Meetups előadás-sorozat rendezvényeire a Debreceni Egyetem Informatikai Karán. A novemberi előadáson a mobilprogramozás rejtelmeibe vezették be az érdeklődőket.

Nehéz naprakésznek maradni egy olyan dinamikusan fejlődő szakmában, mint az informatika – épp emiatt hívták életre az Informatikai Kar mesterszakos hallgatói a Step Into Meetups című rendezvénysorozatot.

- Országszerte több szakmai konferencián jártunk, és más intézményekben is tapasztaltuk, hogy ilyen kötetlen, de mégis szakmai találkozókon mutatják be a legújabb technológiákat az informatikus hallgatóknak. Debrecenben többféle meetupot szerveznek rendszeresen, némelyik informatikai témájú, de kifejezetten a programfejlesztéssel foglalkozó eddig nem volt. Elhatároztuk, hogy mi indítunk egyet itt az egyetemen belül. Ötletünkkel megkerestük a kari vezetést, ők pedig pozitívan fogadták a kezdeményezést – mondta el a hirek.unideb.hu-nak az egyik alapító Bagossy Attila programtervező informatikus mesterszakos hallgató.

A fiúk számára fontos volt, hogy a legújabb technológiákat és eszközöket mutassák be, ugyanakkor ne legyen szükség többéves szakmai tapasztalatra ahhoz, hogy valaki megértse az előadásokat.

- Ez egy nagyon érzékeny terület, hiszen az egyetemi képzéseknél nincs lehetőség a folyamatosan változó, akár havonta megjelenő újabb bővítményekkel, szoftvercsomagokkal ismerkedni. A szakmai napokon IS inkább az átfogó, illetve a vállalatspecifikus témák jelennek meg. Ezért már a kezdetektől tisztában voltunk vele, hogy ez egy hiánypótló rendezvény lesz a kar életében. Ennek megfelelően az előadások témáját, illetve szakmai szintjét is próbáltuk úgy meghatározni, hogy az alapképzésben résztvevő, de jelentős szaktudással még nem rendelkező hallgatók is tudjanak profitálni belőlük – fejtette ki Tóth Róbert. A programtervező informatikus mesterszakos hallgató kitért rá, hogy az első, októberi előadás témájának a webes technológiákat választották, mivel a szerveroldali webfejlesztés hangsúlyos terület a kar képzéseiben.

- Egy-egy rendezvényen három előadó mutatja be az adott témát különböző nézőpontokból, illetve különféle technológiák felhasználásával. Jellemzően egy félig kész kódot folytatnak, de olyanra is volt példa, amikor a teljes programot az előadás során készítette el a fejlesztő. A rendezvények alkalmával létrehozott forráskódok nyílt felhasználásúak, azt a hallgatók letölthetik, szabadon felhasználhatják – emelte ki a Tóth Róbert.

A második, november 7-ei Step Into Meetups előadás témája a mobilfejlesztés volt. Az eseményen Pete Zsolt, a CodeYard munkatársa iOS-re, Szincsák Tamás az AppCorner fejlesztője Androidra, míg Simkó Szilárd Viktor egy keresztplatformos megoldással mindkét operációs rendszere leprogramozta ugyanazt az alkalmazást. Idén még egy rendezvénye lesz a csapatnak, decemberben a DevOps szoftverfejlesztési folyamatot mutatják be.


- Ennek a napjainkban rendkívül népszerű eljárásnak az a legfontosabb sajátossága, hogy a fejlesztő nemcsak azt tudja, hogy miként lehet leprogramozni egy alkalmazást, hanem fel is tudja telepíteni a felhőbe – magyarázza Bagossy Attila. A mesterszakos hallgató hozzátette: terveik szerint tavasszal is folytatódik a sorozat.

- Az a célunk, hogy egy olyan közösséget hozzunk létre, ahol a programfejlesztést szenvedélyüknek érző, azt az egyszerű munkánál, pénzkereseti lehetőségnél többnek tekintő hallgatók találkozhatnak. Ezen keresztül kialakulhat egy olyan kapcsolati háló, amely a végzést követően akár a szakmai kérdések megválaszolásához, vagy az elhelyezkedéshez is segítséget nyújthat – fogalmazott Bagossy Attila.

Az Informatikai Kar és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezetének támogatásával megvalósuló programsorozat következő rendezvénye december 5–én lesz, bővebb információ a Step Into Meetups Facebook-oldalán.

Sajtóiroda - TPL
 


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ