Az orvosképzés Debrecen szimbóluma

2018. szeptember 26. - 12:15
Gálaesttel vette kezdetét a debreceni orvosképzés centenáriumi eseménysorozata. Száz év alatt 14 ezren szereztek orvosi diplomát a Debreceni Egyetemen és jogelőd intézményeiben. Az ünnepségen emlékéremmel tüntették ki az egyetem öt emblematikus orvosprofesszorát.

- A jubileum alkalmat ad arra, hogy visszatekintsünk a múltba és megemlékezzünk azokról, akiknek áldozatos munkája eredményeként eljuthattunk oda, hogy a debreceni orvosképzés ma nemzetközi léptékben is versenyképes és erős – mondta ünnepi beszédében Tőzsér József, a Csokonai Nemzeti Színházban tartott gálaesten szeptember 25-én.

A Debreceni Egyetem egészségipari innovációért és képzésfejlesztésért felelős rektorhelyettese kijelentette: egy évszázad alatt 14 ezer orvostanhallgató végzett Debrecenben.

A „Centenarium Medicinae” című jubileumi ünnepéllyel megkezdődött az a november végéig tartó többhetes programsorozat, amellyel a debreceni orvosképzés 100. évfordulóját ünnepli az Általános Orvostudományi Kar.

- A debreceni orvosképzés nagyon sokféle szervezeti keret között valósult meg az elmúlt száz évben, és számos kihívással kellett szembenézni, de mindig  képes volt megújulni és a változó világ körülményeihez alkalmazkodni. Ez a debreceni orvosképzés népszerűségének és sikerének titka - fogalmazott Mátyus László.

A dékán köszöntőjében szólt azokról az elődökről, legendás professzorokról, akiktől nemcsak magas színvonalú tudást, hanem emberséget is lehetett tanulni.

- Debrecen számára az oktatás évszázados hagyományokra épülő stratégiai ágazat, az orvosképzés pedig a város oktatási hagyományainak egyik leghitelesebb képviselője, szimbólum a város életében.  A Debreceni Egyetemen diplomát szerző külföldi hallgatók Debrecen nagykövetei, akik erősítik a város hírnevét – jelentette ki ünnepi beszédében Papp László polgármester.

A gálaesten emlékérmet és díszoklevelet adtak át azoknak a professzoroknak, aki több évtizedes munkájukkal hozzájárultak az orvosképzés sikeréhez. „ 100 éves a debreceni orvosképzés” díjjal tüntették ki az egyetem legidősebb egyetemi tanárát, a 94 éves Földes Istvánt, valamint Leövey András, Fésüs László, Muszbek László és Paragh György orvosprofesszorokat.

A rendezvényen felléptek a Csokonai Színház művészei és két ősbemutatót láthatott-hallhatott a közönség: a Kodály Filharmonikusok, a Kodály Kórus és a Lautitia Gyermekkar közreműködésével először csendült fel Németh Norbert dékánhelyettes, Csokonai-díjas orvos-zeneszerző erre az alkalomra komponált szimfonikus Ünnepi Nyitánya és Te Deum című oratórikus műve.

Sajtóiroda-MM


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ