Újdonságok az anatómiában

2018. június 18. - 10:17
Az anatómiaoktatás új szemléletéről, az innovatív digitális technikákról, valamint az idegtudomány, a klinikai anatómia, a sejt- és fejlődésbiológia legújabb tudományos eredményeiről tanácskoztak hazai és nemzetközi szakértők a Debreceni Egyetemen.

- Új kihívás előtt áll az anatómiaoktatás, hiszen az új képalkotó eljárások egészen más perspektívából mutatják az emberi testet. Egy okostelefon segítségével pillanatok alatt információkhoz lehet jutni, és ez a megváltozott világ átalakítja az anatómiaoktatás szemléletét is: elindul abba az irányba, hogy azokat az ismereteket adja át, ami az orvosképzés későbbi lépései szempontjából lényegesek– mondta Mátyus László, az Általános Orvostudományi Kar dékánja a Magyar Anatómus Társaság XXI. kongresszusának megnyitóján.

Az éves szakmai találkozónak június 15-16. között a Debreceni Egyetem Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézete adott otthon, amely az idén 100 éves orvoskar egyik első intézete volt.

Szűcs Péter intézetigazgató szerint az orvostudományi képzésekben az anatómia egy évszázad elteltével és a modern technikai vívmányok kínálta lehetőségek között is kulcsfontosságú tantárgy maradt, és a négy hazai orvosi egyetemnek törekednie kell az egységes szemléletmódra a képzésben. A konferencia egyik hangsúlyos témája éppen ezért az új oktatási módszerek, a virtuális és digitális technikák alkalmazása és az oktatási tapasztalatok megosztása volt.

- A Debreceni Egyetem volt az első, amely 2012-ben Antal Miklós akkori intézetigazgató javaslatára, úttörő módon vezette be a virtuálisszövettan-oktatást, és szakított a klasszikus tárgylemezen lévő szövetmintákkal. Ezt a fajta digitalizációt a többi orvosi egyetem csak a közelmúltban kezdte el bevezetni – mondta az unideb.hu-nak Szűcs Péter.

A módszer előnye, hogy a hallgatók a nap 24 órájában, akár saját otthonukból is hozzáférnek a metszetekhez.

A szakember hozzátette: a debreceni orvosképzésben idén egy újabb egyedülálló újítást vezettek be. Egy olyan, a fejre és nyaki régióra koncentráló kurzus indult, ahol a komputervezérelt virtuális anatómiát kombinálják boncolással és képalkotó eljárásokkal.

A konferencián a négy hazai orvosi egyetem, valamint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem anatómiai intézeteinek munkatársai, illetve kutatói mellett meghívott előadóként a neves skót szakértő, Andrew Todd is részt vett. A csaknem 100 fős rendezvény lehetőséget adott az agykutatást, a sejt- és fejlődésbiológiát, klinikai anatómiát és az őssejtkutatást érintő legújabb tudományos eredmények bemutatására.

Egyebek mellett szó volt az intézet nagy múltú kötőszövet-biológia és fejlődésbiológia kutatócsoportjának a porckutatás és -regeneráció területén elért jelentős eredményeiről, valamint arról a Debreceni Egyetemen zajló egyedülálló technikát alkalmazó kutatásról is, amely a gerincvelő fejlődését vizsgálja.

- A kutatás során egérembriókban, a méhen belül végzünk genetikai manipulációkat, majd ezeket a fejlődő idegsejteket célzottan tudjuk vizsgálni. Ezt a technikát Európában nagyon kevés helyen alkalmazzák, itthon pedig kifejezetten kuriózum – tájékoztatott az Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet igazgatója.

Sajtóiroda-MM


 


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ