Európában is az élvonalban

2018. június 05. - 11:59
Továbbra is őrzi pozícióját a Debreceni Egyetem a U-Multirank rangsorán. A szervezet 95 országból csaknem 1600 felsőoktatási intézményt értékelt. A listát kedden hozták nyilvánosságra.

Az Európai Unió által támogatott U-Multirank projekt egy többdimenziós egyetemi rangsor, ami nem csak néhány szempont alapján állít fel sorrendet a felsőoktatási intézmények között, hanem öt különböző fókuszterületen egy sor indikátor figyelembevételével értékeli az egyetemek és a főiskolák teljesítményét.

- A nemzetközi kutatói konzorcium által kidolgozott módszertan szerint itt nem egy végső, összesített lista készül, hanem a választható szempontok szerinti összehasonlításon van a hangsúly. A U-Multirank tehát egy mapping-jellegű lista, amelyben külön rangsorként szerepel minden egyes indikátor, az érdeklődők pedig aszerint tudják összehasonlítani a felsőoktatási intézményeket, hogy mit várnak el tőlük, mit tartanak fontosnak – tájékoztatta az unideb.hu portált Varga Zsolt, a Debreceni Egyetem Tudományos Igazgatóságának vezetője.

A vizsgált szempontok alapján a Debreceni Egyetem erősségei leginkább a nemzetközi kapcsolatok létesítésével kapcsolatos tevékenységben és a regionális szerepvállalásban mutatkoznak meg, miközben az oktatás és tanulás színvonalát reprezentáló indikátorok teljesen egységes képet mutatva értékelik az intézmény teljesítményét a nemzetközi térben.

- A nemzetközi orientáció fókuszterületén a Debreceni Egyetem kiemelkedő mutatókkal rendelkezik a nemzetközi publikációk mennyisége, valamint az idegen nyelvű alap- és mesterszakos képzések száma vonatkozásában, míg a regionális szerepvállalás területén a régiós publikációk teljesítményindexe a legerősebb. A tudástranszfer fókuszterületén a szabadalmakban idézett publikációk és az ipari partnerekkel közös szabadalmak mutatói a legjobbak, míg a kutatási fókuszterületen az interdiszciplináris tartalmú publikációk teljesítményindexe a legmagasabb – sorolta Varga Zsolt tudományos igazgató.

A rendszer felhasználóbarát, a diákok számára a képzés kiválasztásában nyújt segítséget, az egyetemi vezetők számára a stratégiaalkotásban, a vállalkozói szektor számára pedig a diplomás munkaerő-kapacitás kihasználásában segít.

Sajtóiroda - BZs